Az alkoholfogyasztás több daganatos megbetegedés kockázati tényezője lehet, mint korábban gondoltuk

Régóta ismert, hogy alkohol metabolizmusa során olyan vegyi anyagokra bomlik, amelyek a DNS-hez kötődhetnek, és olyan mutációkat eredményeznek, amelyek daganatok kialakulását eredményezhetik. Az alkohol emellett növelheti a mellrák egyes típusainak kialakulásához kapcsolódó hormonok szintjét is. Általánosságban elmondható, hogy minél több alkoholtartalmú italt fogyaszt valaki, annál nagyobb a betegségek kialakulásának kockázata.
A tanulmány szerzői célzott közegészségügyi politikai lépéseket sürgetnek, amely lehetővé teszi az emberek számára, hogy megértsék az alkoholfogyasztás és a daganatok közötti kapcsolatot, és ezzel a fogyasztás korlátozására ösztönözzék őket.
Kérjük szépen a cikk teljes tartalmához kattintson ide. Köszönjük
Az Imperial College London által vezetett nemzetközi kutatócsoport szerint az alkoholfogyasztás több rákos megbetegedéssel is összefüggésbe hozható, köztük a fej-, nyaki – száj-, garat- és gégerákkal, valamint a nyelőcső- és vastagbéldaganattal, a szélesebb körben ismert mell- és májrákkal való összefüggés mellett.